#Fürjes Judit

Tarlós István Budapest gondjairól
 

Tarlós István Budapest gondjairól

Egyelőre rejtély, hogy miből fizetik ki a fővárosi metróépítés első szakaszának a számláit, végre nyilvánosságra kerülhetnek a szocialista városvezetés titokszobáinak rejtett manőverei, nyilatkozta többek között Tarlós István, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője, a Fidesz főpolgármester-jelöltje a hvg.hu-nak. Az ősszel reményei szerint pozícióba kerülő új városvezetés pontosan körülhatárolja a tisztségviselők feladatát és felelősségét, felülvizsgálja a tervezett beruházásokat, helyreállítja a főváros pénzügyi stabilitását.


Szanyi Tibor: Boldog lehet a magyar, hogy főzheti otthon rettenetes cefréjét
 

Szanyi Tibor: Boldog lehet a magyar, hogy főzheti otthon rettenetes cefréjét

Bajnait modern Széchenyihez hasonlítja, dicséri Medgyessyt is, szavai szerint „a két Gyurcsány kormány alatt vesztettünk el mindent”. Vissza akarja hozni az MSZP-be az igazi baloldaliságot, ennek érdekében akár a választmányi elnökséget is elvállalná, a korábbi elnök Simon Gábor és a tisztségért állítólag induló Botka László ellenében. Interjú Szanyi Tiborral


Cigányok között Borsodban – kendőzetlen képes riport
 

Cigányok között Borsodban – kendőzetlen képes riport

Naponta látjuk a híradásokban, olvassuk az újságban a cigányokkal összefüggésbe hozható híreket. A politikusok folyamatosan a romák integrálásáról beszélnek. A dolgok mögé azonban kevesen néznek, akik véleményt mondanak gyakran csak felületesen ismerik a cigányok életét, gondolkodását. Végigjártuk három Ózdhoz tartozó település és a város mellett lévő Farkaslyuk roma negyedét - mi változott az utóbbi időben, történt-e javulás életfeltételeikben?


Karácsony Gergely: bennünket az emberek egyelőre inkább szeretnek, mint becsülnek
 

Karácsony Gergely: bennünket az emberek egyelőre inkább szeretnek, mint becsülnek

Az LMP támogatja a kettős állampolgárságot, a Trianonról szóló június 4-i vitanapot, amelyet a Jobbik javasolt, de nem ért egyet a Fidesz Nemzeti Együttműködésről címmel előterjesztett nyilatkozatával. Nyílttá tenné a kampányfinanszírozást, igazságosabbá a választási rendszert. Minderről Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese beszélt a hvg.hu-nak adott interjúban.


Róna Péter: Mire bevezetnénk az eurót, már nem lesz
 

Róna Péter: Mire bevezetnénk az eurót, már nem lesz

Mire adoptálnánk az eurót, már a többieknél sem lesz – vélekedik Róna Péter közgazdász (68), aki élesen bírálja a Nemzeti Bank monetáris politikáját, ellenzi az adócsökkentést, és nincs hasra esve a multiktól. Róna Péter 1986-tól 1990-ig a Schroder bankház elnök-vezérigazgatója, 1990 és 2004 között a magyarországi befektetésekkel foglalkozó Első Magyar Alapítvány elnök-vezérigazgatója volt.


Interjú Vona Gáborral: Parlament, Izrael, kurucinfó, romák
 

Interjú Vona Gáborral: Parlament, Izrael, kurucinfó, romák

Akaratlanul is beszédtéma lett a Jobbik előretörése: még definiálásában sem igen egyeznek meg az elemzők: szélsőjobboldali?, radikális?, nemzeti bolsevik? Összecsapnak az álláspontok, átmeneti jelenség-e ilyen szélsőséges párt megjelenése, vagy a kapitalizmus hazai változatával elégedetlenek nagy száma miatt a párt a magyar politikai szín állandó résztvevője marad? Vona Gábort, a Jobbik elnökét terveikről kérdeztük.



Vitányi Iván: A politikai osztály utat tévesztett
 

Vitányi Iván: A politikai osztály utat tévesztett

Ha a húsz évvel ezelőtti rendszerváltás idején bevezetik az alapvető szerkezeti reformokat, Magyarország fel tudott volna zárkózni a fejlett nyugati társadalmak szintjére. A politikai elit azonban reformok helyett ígérgetésekbe kezdett – állítja a 85 éves Vitányi Iván, az MSZP egyik alapítója, a Demokratikus Charta egykori szóvivője e a hvg.hu-nak adott interjúban.


Stumpf István: sikeresen csak középről lehet kormányozni
 

Stumpf István: sikeresen csak középről lehet kormányozni

A Jobbik radikalizmusa középre tolja a Fideszt, amelynek hatalmas feladatok szakadnak a nyakába, ha a választások nyomán valóban kormányra kerül: többek között véget kell vetnie a közbeszerzések és a pártfinanszírozás korrupciót éltető átláthatatlanságának, át kell alakítania az önkormányzati rendszert és friss erőforrásokat kell pumpálnia a kis-középvállalkozói szektorba – fejtette ki Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke, az Orbán-kormány kancelláriaminisztere a hvg.hu-nak adott interjúban.



Farkaslyuki romák a Jobbik lakossági fórumáról
 

Farkaslyuki romák a Jobbik lakossági fórumáról

Az Ózd mellett lévő Farkaslyuk községben az elmúlt hétvégén a Jobbik lakossági fórumot tartott, Kisgergely András ismertette a párt programját. A rendezvényre közel százan voltak kíváncsiak, köztük harminc-negyven roma lakos is. Vajon hogyan fogadták a Jobbik elképzeléseit, egyáltalán, miért jöttek el? Néhányan, nevük elhallgatását kérve, nyilatkoztak a hvg.hu-nak


Kéri László: A baloldal még mindig foglya az Orbán-fóbiának
 

Kéri László: A baloldal még mindig foglya az Orbán-fóbiának

Éles kritikával illette a ballib értelmiség véleményformálóit Kéri László, az ismert politológus a hvg.hu-nak adott interjúban. Nem hajlandók tudomásul venni a társadalomban bekövetkezett változásokat, ragaszkodnak Orbán-fóbiájukhoz, elemzéseikben a Jobbik-jelenséget a nyilas mozgalom folytatásaként állítják be, közben pedig elnézőek az elmúlt nyolcévnyi kormányzás és a szocialista párt szembetűnő kudarcai iránt.


„A mostani cigányvezetőknek csak a lábuk kandikál ki a pénzeszsákból”
 

„A mostani cigányvezetőknek csak a lábuk kandikál ki a pénzeszsákból”

A rendszerváltás óta nem volt olyan feszült a helyzet romák és nem romák között, mint jelenleg. Borsodban közel 200 ezer roma él, itt történik a legtöbb incidens. Hogyan lehetne enyhíteni a feszültséget, mi akadályozza a cigányság integrációját? Erről beszélgettünk Lakatos Attilával, a Borsod megyei cigányvajdával és Berki Lajossal, az ózdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökével.


„Nőnek lenni kiszolgáltatottságot, mellőzöttséget, lemondást jelent”
 

„Nőnek lenni kiszolgáltatottságot, mellőzöttséget, lemondást jelent”

A női esélyegyenlőség univerzális téma. A nők elleni diszkrimináció léte vagy nem léte szintén örök kérdés. A Nők a Pályán Egyesület (NAP) mindenesetre meg van győződve, hogy a nőkkel szemben változatlanul érvényesül megkülönböztetés, ami csak gátolja sokrétű feladataik ellátását: egyszerre kell helytállniuk a munkahelyen, a családban. Helyzetük javulásának reális mércéje, hogy mennyivel lehet növelni arányukat a törvényhozásban, a tisztviselői karban, a vállalatvezetői pozíciók betöltésénél – állítja Tátrai-Novák Éva, a NAP elnöke.

unknown unknown